Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Körömápolás felsőfokon

2010.05.16

Már egyetlen kézfogás is árulkodó lehet. A szép köröm minden korban az egészség és ápoltság jelképe volt, manapság pedig a nőiesség egyik alappillére.

A kéz olyan, akár egy névjegy, sok mindent elárul tulajdonosáról. Ha maga a köröm nem is tudat anynyit az illetőről, mint a tenyérjóslás, sokat megtudhatunk viselőjének szokásairól, egészségi állapotáról. A problémák skálája az egyszerű, apró töredezésektől egészen a komoly, akár műtétet is igénylő benövésekig terjed.

Kezünk éke: a szépen ápolt köröm

A keleti országokban és Latin-Amerikában a hosszú köröm a gazdagság és jólét szimbóluma volt. A hosszú köröm ma is divat, s egyértelműen kiemeli a női kéz szépségét. Sokan azonban nem olyan szerencsések (vagy talán nem ismernek annyi körömápolási fortélyt), hogy körmüket meg tudják növeszteni.

Sokan küzdenek a töredezett, puha köröm problémájával. Ezek az apró, intő jelek nem egyszerűen szépséghibák, gyakran az egészségi állapotra utalnak. Az elszíneződött, vagy töredező körmök vitaminhiány, és a szervezetben lezajló védekező folyamatok eredményei. Főként télen, a szervezet vitaminigénye megnő. Ha a táplálkozás során nem jut elegendő ásványi anyaghoz és vitaminhoz, akkor a test „kevésbé fontos” részeitől von el tápanyagot.

Mivel a körmök a szervezet minden apró változására érzékenyen reagálnak, egy szakember számára minden elváltozás sokat mondhat. A legtöbb apró jel ártalmatlan, s csupán arra figyelmeztet, hogy túl sok vegyi anyaggal érintkezünk nap mint nap. A szappanok, mosogatószerek, sőt, még a mosás során használt öblítők többsége is elvékonyítja a körmöt.

A köröm ápolása

A körmök ápolása nem igényel különösebb szaktudást, elegendő az odafigyelés, és a megfelelő termékek használata. A szép köröm nem csak az ápoltság, de a jó egészség jele is egyben. Ma már számtalan vitaminkészítmény és krém kapható, melyek biztosítják a körmök egészséges növekedését. A kovaföldkapszula is ezen termékek közé tartozik, összetevői erősítik a köröm szerkezetét. Mivel a körmök ápoltsága és szépsége a táplálékot adó körömágytól is függ, így erre a területre is figyelmet kell fordítani. A kéz és körömápoló termékek többsége vitaminokat és bőrnyugtató anyagokat is tartalmaz, segítséget nyújthat a körömágy ápolásában.

A köröm ellenségei

A testben zajló káros folyamatok, melyek ellen megfelelő menynyiségű vitamin- és ásványi anyag bevitellel lehet védekezni. A vegyszereket tartalmazó szerek ellen egyedüli védelmet az nyújthat, ha nem érintkeznek a körmökkel és a bőrfelülettel. Mosás, mosogatás és takarítás közben is érdemes gumikesztyűt használni, mely a bőrirritációtól is megvéd.

A körömágy bőrének eltávolítása komoly problémát is okozhat. Helyette meleg vizes fürdőt használjunk, mely puhítja a bőrt, így az könnyebben eltolható. Erre a célra már különböző bőrpuhító krémek is léteznek. Olló helyett használjunk körömreszelőt a formázásnál. Erre a célra a legalkalmasabb egy üveg körömreszelő lehet.

Az állandó körömlakkhasználat is károsíthatja a körmöket. Célszerű időnként egy-két nap regenerálódási időt hagyni körmeinket.

Sok esetben a vitaminhiány, illetve a körmök helytelen ápolása okozza a problémát. Ha a mindennapokban ügyelünk a vitaminok, illetve a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére, körmeink is sokáig ápoltak és szépek maradna. (st)

Néhány tipp a körmök ápolásához

Soha ne rágjuk körmeinket!

Ne tépkedjük ujjankról a bőrt!

Soha ne vágjuk le a körömágy bőrét, inkább csak óvatosan toljuk vissza!

Lehetőség szerint ollóval ne vágjuk körmeinket, válasszuk inkább a reszelést!

Használjunk olyan kézkrémet, mely körömápoló is egyben!

Esténként vastagon krémezzük be megfáradt kezünket, s húzzunk alváshoz pamut kesztyűt!

Naponta többször masszírozzuk meg kezünket, ujjainkat, hogy javítsuk vérkeringésünket!

Ha töredezik a körmünk, mindig használjunk színtelen védőlakkot!

A fő lakkréteg felvitele előtt pedig mindig használjunk „bázis”-lakkot!

körömápolás előtt mindig áztassuk egy ideig a körmeinket!

-ÚjSzó.com-

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.